2021.03.06.

„Elveszett templomok nyomában” QR-kódos kalandjátékot alakítottunk ki az érdeklődőknek

2021-et egy interaktív szabadtéri programmal indította egyesületünk, az „Elveszett templomok nyomában” című programunkban egy történelmi kalandra hívjuk az érdeklődőket, akik QR-kódok segítségével fedezhetik fel Esztergom mára elpusztult templomait és nyerhetnek bepillantást a múlt ködös titkaiba.
2020.12.15.

Könyvajánlót indítottunk a közösségi médiában

A téli és karácsonyi időszakban is igyekeztünk programot kínálni az érdeklődők számára. A téli hideg és sötétség remek alkalmat biztosít egy (vagy több) jó könyv elolvasásához ezért egy több részből álló könyvajánló sorozatot indítottunk, ahol tagjaink bemutatták kedvenc olvasmányukat.
2020.11.15.

Páfrányfenyőt ültettünk az Erzsébet-parkban

Egyesületünk megalapításának emlékére egy páfrányfenyő (ginkgo biloba) csemetét ültettünk novemberben, Esztergomba az Erzsébet parkba. Azon túl, hogy szerettünk volna méltó módon megemlékezni közösségünk egyesületként való megalapítására, melyet egy a csemete mellé elhelyezett időkapszulával szerettünk volna emlékezetessé tenné, célunk volt, hogy egy fa ültetésével hozzájáruljunk környezetünk gazdagításához és megőrzéséhez.
2020.11.06.

Pályaorientációs eseményünkön vettek részt a helyi középiskolások

November 6.-án megtartottuk a 2020-as év legnagyobb eseményét a pályaorientációs napunkat, melyet a Pázmány Esztergommal közös szerveztünk. A program keretében online módon, 9 felsőoktatási intézmény és az Esztergomi Szakképzési Centrum által nyújtott képzésekbe nyerhettek bepillantást az érdeklődő középiskolás tanulók. A helyi és környékbeli középiskolák diákjai közül több mint 400-an vettek részt eseményünkön.
2020.10.30.

„Kultúr Rovat” fotósorozatunk elindult

Havi rendszereséggel jelentkezünk a „kultúr rovatunkkal” melynek célja, hogy bemutassuk Esztergom rejtett kulturális, építészeti, helytörténeti érdekességeit. Minél szélesebb körben szeretnénk bemutatni mindazon értékeket melyeket városunk tartogat, illetve megjelenési felületet szeretnénk biztosítani fiatal feltörekvő fiataloknak, művészeknek.
2020.10.18.

„Zseplámpás” túrát szerveztünk a Vár-hegyre

Októberben két turnusban számos résztvevővel megtartottuk első zseblámpás túránkat. Túránk során a résztvevők megismerhették az esztergomi Várhegy titkos történeteit mindezt az éjszaka folyamán elemlámpákkal felszerelkezve megismerve a Várhegy kevésbé ismert oldalait.
2020.09.27.

„Járjuk be a Pilist!” második felvonásán Pilis-tetőt látogattuk meg

Nyár közepén indított kirándulás sorozatunk második állomása a Pilis legmagasabb pontja (756 m) volt. Dobogó-kő kilátót autóbusszal közelítettük meg, majd egyenesen a Pilis-tetőnek vettük az irányt, ahonnan Klotildliget vasútállomásra érkezve fejeztük be programunkat. A ködös, hideg idő ellenére több lelkes résztvevő teljesítette a közel 20 kilométeres pilisi szakaszt.
2020.09.15.

Mentorhálózatunk kialakítása megkezdődött

Megkezdtük a helyi fiatalok lehetőségeit segítő mentorprogram kialakítását. Több mentor-jelöltettel vettük fel a kapcsolatot és ismertettük meg a program lényegét. A kitűzött mentorszám és a jelentkezési platform elkészülését követően tervezzük megnyitni a fiatalok számára a jelentkezési lehetőséget a mentorprogramra.
2020.08.30.

Nyárzáró kertmozink meghiúsult a járvány helyzet miatt

A Pázmány Esztergommal közös szervezésben előkészített kertmozink a járványügyi helyzet miatt elmaradt. Az előregisztráció során több mint 50-en jelezték részvételi szándékukat, így a jövőben mindenféleképpen folytatni tervezzük kertmozi kezdeményezésünket.
A