Ocskay Gyula

 

Bemutatkozás

A Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálatának (CESCI) vagyok a főtitkára. Ebbéli minőségemben 13 szakember munkáját irányítom. A feladataink igen szerteágazóak, gyakorlatilag mindennel foglalkozunk, aminek a határokhoz köze van: kutatásokat végzünk, stratégiai tervezéssel és uniós programok kidolgozásával, értékelésével is foglalkozunk, határon átnyúló projekteket fejlesztünk és valósítunk meg, határon átnyúló partnerségek és intézmények létrehozását menedzseljük, részt veszünk a hazai és uniós szakpolitika formálásában, és kiterjedt érzékenyítési és disszeminációs tevékenységet végzünk.


Milyen módon kötődik Esztergomhoz?

Édesanyám itt született, ide jártam középiskolába (Dobó), 10 évig itt éltem, 4 évig itt tanítottam, 10 évig koordináltam a város határon átnyúló kapcsolatait, az Ister-Granum eurorégiót, majd az EGTC-t; elnökségi tagja voltam az Esztergomi Polgáregyletnek; én indítottam útjára a Jazztergom fesztivált, alelnöke voltam a helyi magyar-finn baráti körnek, amelynek negyedéves lapját társszerkesztettem, én kezdeményeztem és egy darabig irányítottam az Esztergomi Civil Kerekasztalt, városi civil katalógust szerkesztettem stb.


Mit vár ettől a programtól?

A tehetséges esztergomi fiatalok városban tartásának esélyét.


Előreláthatólag mi az, amit nyújtani tud leendő mentoráltjának/jainak?

Szakmai mentorálást térségfejlesztési vagy kutatói tutorálást, tértudományi területen.

 
Mentorháló
 
A